14. rész.

Tibi már, az Isten áldjon meg!- üvöltöttem rá szerencsétlen srácra. Rohadtul akartam már azt a szurit.
Megszúrta a karomat, és felszívott egy kis vért, hogy lássa, beletalált-e a vénámba. Szerencsére jól láthatóak a vénáim, szóval elsőre összejött. Állatian fájt a szúrás. Nem olyan volt, mint a vérvételen a kórházban.
Szemmértékre betolt valamennyi cuccot a vénámba.
Olyan volt, mint a lórúgás. Mintha fejbe vágtak volna. Igazából az érzés leírhatatlan, olyan, mint az orgazmus...
Totál eltompult az agyam, nem igazán tudtam magamról.
Egyszerre volt minden tagom iszonyatosan nehéz, és hihetetlenül könnyű.
Bágyadt lettem, de ez is valahogy olyan furcsán kellemes volt.
El is felejtettem a szar hangulatomat, azt, hogy valaha is volt valami keserű szájízem.
De a legeslegjobb az volt, hogy ezek mellé az érzések mellé egyszerűen nem voltak gondolataim.
Tibi meg Dani még ott maradtak, hogy a maradék szerrel belőjék magukat, én meg elindultam a Lyukba. Mondtam nekik, hogy ha akarnak, jönnek utánam.
A világ legfaszább csajának éreztem magamat. Nem féltem semmitől sem. Eddig nem szívesen mentem le a Lyukba egyedül. Most volt hozzá kedvem. Iszonyúan fent voltam.
Kértem egy kólát, és leültem a V.I.P.-nem tök egyedül egy üres asztalhoz.
Odajött hozzám az egyik ismerős csaj, a Szöszi.
-Basszus, Mínea, te hernyóztál?- képedt el, azzal kinyújtotta a karomat, és megnézte. Most vettem észre, hogy rászáradt a vérem a bőrömre.
Ingerülten visszahúztam a karomat.
-Hallod, Szöszi... hagyjál már békén! Kopjál le!- totál felcsesztem magamat, hogy mi a faszt basztat. Az én dolgom, meg amúgy is... nemár...
Nem sokkal utánam megjött Dan és Tibi. Eléggé retkes mód fel voltak töltve.
Ádi nem volt sehol. Fogalmam sincsen, hol lehetett éppen, de nem is volt affinitásom keresgélni. Nem érdekelt.
Elment az utolsó buszom a francba, de nem hatott meg. Apámnak is simán bemutattam volna a középső ujjamat.
Valami sufniban próbáló helyi punk banda koncertje volt fent a koncert teremben.
Felmentem Dannel, és addig őrültködtünk, amíg hajlani háromkor ki nem tettek minket a Lyukból, merthogy záróra van.
Tibi megkérdezte, hogy felmegyek-e egy kávéra hozzájuk Danival. Máté úgy sincsen otthon.
Persze, hogy belementem. Tök jó feelingem volt még mindig, meg amúgy se tudtam volna mit csinálni.
04:40-kor ment haza az első buszom.
Ahogy lefelé mentünk a lakótelepre a hűvösödő nyári hajnalon, úgy éreztem, hogy soha nem voltam ennyire boldog.
Leszartam az életet, a sulit, a kurva családomat, a társadalmat... mindent. totál boldog voltam, nyugodt, kiegyensúlyzott, és elégedett.
Úgy éreztem magamat, mintha lenne egy új családom. Szerettem a srácokat, nagyon.

13. rész

A fiúk megmutatták, melyik pacák lenne az én balekom.
Tominak hívták a csávót, egy igen szerencsétlen, és szakadt ürgének nézett ki.
Egy ideje drogosok között tengődtem, de álmaimban sem sejtettem volna neppert ebben a filigrán gyerekben. Nem lehetett nálam sokkal idősebb, és üvöltött róla, hogy életében egyetlen egy csaj sem kezdett ki vele.
Hát én kikezdtem eléggé rendesen. Kis pancser volt, az sütött róla, de itta minden szavamat. A végén megfűztem, hogy adjon már két negyedest. Ha lesz lóvém, visszaadom, vagy visszakapja a port. Fogalmam nem volt, hogy a francban jött össze, de összehoztam. Cserébe meg kellett adnom a számomat, meg hogy tuti egyen a siker, megcsókoltam. Meg volt halva szerencsétlen gyerkőc. Nem vagyok valami túl jó csaj, de istennek hála, neki nagyon bejöttem.
A fiúk a térről induló sétáló utcában ültek egy padon.
Kb. negyed órát várhattak rám, mire odaértem hozzájuk.
Kicsit gusztustalannak, meg kurvának éreztem magamat, de a tény, hogy ezen a pár kiakasztott fixeren kívül nincsen senkim, még jobban nyomta a lelkemet.
Elkeseredve néztek rám, nem gondolták volna, hogy 15 perc alatt szerkózok nekik port.
Addig vettek cigit a sarki boltban.
Dani átnyújtott nekem egy doboz barna Szofit, kibontottam, és rágyújtottam.
Senki nem szólalt meg, nekem meg kellett az a cigi, mielőtt bármit mondtam volna.
Megint kezdtem atom szarul lenni, ennyi volt a haska hatása. Ráadásul elkapott a bűntudat, hogy lehúztam egy szerencsétlen pancsert, hogy milyen szemét vagyok, és mindemellé totál le voltam engedve. Olyan szájízem volt, hogy leszívesebben bőgtem volna, üvöltve, de a fiúk előtt nem tettem.
-Gyertek, fiúk, adok valamit!,- mondtam.
Lementünk a Szigetbe, az ifiház vécéjébe, vagyis inkább hanyatt-homlok menekültünk. Nem volt túlzottan messze, kb. 5 perc gyalog.
Mire odaértünk a fiúk már totál szarul néztek ki. Soha nem láttam még testközelből turkey-t, és nem gondoltam, hogy ennyire borzalmas.
Benyomultunk a fiú vécébe. Valami karate edzés volt a nagyteremben, nem nagyon kellett attól félni, hogy esetleg valaki ránk töri az ajtót. Amúgy meg mindig én szoktam őrt állni a vécéknél.
A fiúk elkezdték a port a kanálra szórni, de totál remegtek már.
-Majd én...- mondtam szelíden, és kivettem Dan kezéből a kis alufólia tasakot, és óvatosan elkezdtem kirázogatni belőle a cuccot a mosdókagyló szélére rakott kiskanálra.
Egyszer csak beütött a cseppnyi agyamba a krakk.
Basszus, ezt a port én tarháltam... Ez az én porom... Ha már egyszer én szerkóztam, akkor kipróbálom, a kurva életbe. Annyira lent voltam, és annyira minden mindegy volt már, hogy bele se gondoltam, hogy ezzel a döntéssel a totális szarba ugrok bele.
Az utóbbi hetekben gyakorlatilag megérett a helyzetem arra, hogy fixer legyek. Nem tudom szebben, vagy jobben kifejezni. Már semmi nem volt rám hatással, vagy jó hatással, teljesen az alján voltam a dolgoknak. Persze azt akkor nem fogtam fel, utólag látom csak ennyire világosan, hogy az én utamon szinte logikus következmény volt a heroin.
A fiúk most megint belövik magukat, én meg itt leszek lent a picsában, és megint lesz egy szar estém, mert ők totál fel vannak töltve, én meg sehol van vagyok. Elegem van már mindenből. Nem akartam már bébidrogos lenni tovább. Az persze, hogy leszokjak, eszembe sem jutott.
-Fiúk... adjatok nekem is egy lövést!- mondtam határozottnak szánt hangon, bár annyira nem ment a dolog.
Dani elkerekedett szemekkel bámult rám. Tini arcát nem is láttam, mert Danival néztem farkasszemet.
Dani alig tudott beszélni, de olyan mérges lett, amilyen mérgesnek még soha nem láttam.
-Normális vagy? Úgy akarod végezni, mint mi?! Halott leszel, kislány!!! Eszemben sincs neked port adni, és fejezd be ezt a marhaságot!
Nem hagytam magamat.
-Okés, rendben. Akkor légyszi, adjátok ide a részemet belőle, mivel én tarháltam, ha jól tudom. Okés, nektek is van benne zsírotok, mert megmutattátok, kit érdemes megpumpolni. De ennyi. Nem fogok rászokni. Csak feldobom magam egy kicsit.
A két srác összenézett.
Nem nagyon volt választásunk, ezt szavak nélkül is tudtuk.
Nem is éreztem magamat szemétnek, pedig így utólag belegondolva... Gyakorlatilag megzsaroltam őket.
Kiszórtam az összes cuccot a kanálra, és Ráöntöttem egy kevéske citromos vizet. Erre azért volt szükség, mert a placcon a heroint rengeteg szennyző dologgal, például hintőporral, liszttel, stb. hamisítják, és a citromban található sav ezeknek a nagy részét feloldja.
Az egészet felforraltam, egy öngyújtó lángjával melegítve a kanalat. Megvártam míg lehűl, fecskendőbe szívtam az egészet, kispricceltem egy keveset, felpattinottam rá a tűt, és Tibi kezébe adtam.
-Megszúrsz?- kérdeztem.
Soha nem szúrtam meg még magamat, és nem előttük akartam bénázni.
Dani elszorította a karomat egy nyakkandővel, aztán határozottan Tibi felé nyújtottam a karomat.
Megcsapkodta a könyököm belső oldalát, hogy kidagadjon a vénám, és a rá szegezte a tűt.
-Tuti, hogy ezt akarod?- kérdezte...

12. rész

-Hogy a faszban nézel te ki?- kérdezte Dani meglepődve, üdvözlés helyett.
Nem nagyon tudtam válaszolni.
-Hol van Máté?- kérdeztem.
-Elment Fehérvárra üzleti útra.
-Faszom...-morogtam.
-Miért? Gáz van?,- kérdezte Dani
-Nem, csak...
-Csak cucc kellene!,-fejezte be helyettem Tibi.
Zavarba jöttem kicsit.
-Ahhoz nem kell Máté, adunk szívesen! Mi kell?- kérdezte Dani mosolyogva.
Csak most vettem észre, hogy milyen állati helyes ez a Dani gyerek.
-Az a helyzet, hogy én sem tudom...,- azzal elkezdtem rizsázni, hogy semmilyen drog nincs rám hatással, és kibaszottul le vagyok engedve.
A fiúk összenéztek.
-Ez most komoly?- kérdezte Dani megütközve.
Kicsit zavarba jöttem, de bólintottam.-
-Hallod... Baromi jól nézel ki. Néha szét vagy csapva, de egyáltalán nem nézel ki olyan lerobbant narkós csajnak. Nem gondoltam volna, hogy... Oké, nem szövegelek. Mit szólnál ha tekernék neked egy hasis cigit? Hátha jobb lesz.
Rábólintottam, és elindultunk a fiúkkal a Partra tekerni.
Alig tudtam velük lépést tartani, mert minden bajom volt már.
A szobor talapzatra már úgy ültem fel, hogy Tibi támogatott a derekamnál fogva.
Lehuppantam, leizzadtam és remegtem, mint a nyárfalevél.
Dan irtó gyorsan tekerte azt a cigit, de én közben úgy éreztem, hogy meghalok, és egy örökkévalóságig tart, mire a kezembe adta a meggyújtott cigit.
Ahogy a tüdőmbe ért a hasis füstje, olyan volt, mintha az életet szívnám magamba. Szinte éreztem, ahogy rendeződnek az életfunkcióim.
-Jobban vagy, szépségem?- kérdezte Dani.
-Aham...- nyögtem erőtlenül. Már szálltam.
Valamelyik fiú megsimogatta a hajamat, és az erőtlen, lebukni készülő nap fénye átsütött a szemhéjamon.
Csak szívtam és szívtam a cigit. Azt az állati feelinget már nem tudta visszaadni, amit adott régen, de legalább stabilizálta az állapotomat, hogy hivatalos és szép kifejezéssel éljek.
Fogalmam sincsen, meddig ültem ott, csak élveztem, hogy vége van a szar feelingemnek. Aztán egy csapásra visszatértem a valóságba. Furcsán cleannek éreztem magamat.
-Mínea... hallod... Elmegyünk Dannel tarhálni... Máté nem hagyott itt nekünk cuccot, és nincs egy vasunk sem.
Kicsit rám tört a lelkifurdalás, hogy Dan és Tibi kb. az utolsó gramm haskájukat* adták oda nekem, miközben nekik nincsen egy mákszemnyi poruk sem, és még egy kis fűvel se tudják feldobni magukat.
-Fiúk, segítek, okés? Tudjátok, mekkora baromi nagy tarhás vagyok...
A fiúk persze beleegyeztek a dologba.
Néztem Dant, remegett a keze. Aha, gondoltam. Rájött a turkey**. Tudtam, hogy minden fixer retteg a turkeytől, mint a tűztől, és bármire képesek a következő adagért. Tényleg bármire.
Elindultunk a Dérin, én Dannel egy egyik oldalon, Tibi a másikon.
Mi Dannel kiskölykök voltunk szinte. Együtt talán többre mentünk, mintha bármelyikük Tibivel áll párba.
A gyanúm be is igazolódott.
Kicsit reménytelennek látszott, hogy összeszedjünk majd 10.000 forintot, mert annyi kellett. Azon lehetett venni fél grammot. A legkisebb kiszerelés negyed gramm volt. Egy negyedes kevés volt, kettő meg sok, de nem volt választásunk.
Fél óra múlva Dan már irtózatosan remegett.
Mindenkinek majdnem sírva adtuk be a "Buszra kell lóvé..." című nagyjelenetet. Dan annyira szarul volt már, hogy mindenki sajnált minket. Azt hitték, beteg. Így szedtünk össze alig 2.000 forintot. Tibinek még kevesebb jött össze.
-Fiúk, az egy nem fog menni... Mi a szart kezdünk 3.000 forinttal? Egy fél lövésre sem elég!- mondtam idegesen.
-Köszi, hogy emlékeztetsz!- vágta rá Tibi ingerülten.
-Faszom...,- morogtam, és levettem a nyakamból az arany nyakláncomat.
-Nesze. Passzold el!- nyomtam Dani kezébe.
-Hülye vagy...
-Te meg turkeys, és az egyik legjobb spanom. Menj már, basszus! Csak tudtok valami seftes romát, akinek kell! Tarhálással semmire nem mész, most inkább elmész lopni, baszod?
Dani szó nélkül ölelt meg.
-Nem fogadhatjuk el tőled!- felelte, és a kezembe adta a nyakláncot.
-Akkor mit akarsz?- kérdezte.
-Inkább akkor kérjél nekünk hitelbe port!- mondta.
Értetlenül bámultam rá.
-Tessék?
-Mínea... friss áru vagy a placcon... senkinek nem lógsz. Kurva jó csaj vagy. Szerintem tuti meg tudnál pumpolni egy neppert.
-És mi van, hogyha beközölnétek, hogy a Máté haverjai vagytok?
Dani és Tibi összenéztek.
-Pfff... Most te halál komolyan azt hiszed, hogy minket Máté tart ki cuccal, és bármit is jelent a barátsága ilyen téren? Összenepperkedjük magunknak. Csak most üresjárat van, ilyenkor nem szar világ van. Ennyi!,- felelt Tibi.
Megint olyan lekezelő fixer volt velem, mint mindig, de most nem hagytam magam.
-Öreg... rajtad van a turkey, nem rajtam. Ne flegmázz velem, mert itt hagylak a picsába. Éppen segíteni akarok rajtad.
-Bocsánat...- felelte Tibi. Soha nem kért tőlem fixer bocsánatot.
-Semmi baj. Szóval? Melyik neppert kellene megpumpolnom?- kérdeztem magabiztosan.
Felfogtam, hogy a környék majdhogynem legmenőbb fixerei tőlem függnek, mert a kígyó feje nincs itt, és tehetetlenek.
Kibaszott magabiztos lettem, és a két fiút karonfogva indultam el velük a térre, ahol a placc volt.


*haska: hasis (szleng)
** turkey: Drogos szlegnben a heroin megvonási tüneteinek összességét nevezik így. Angol szó, a jelentése: pulykakakas. A heroinelvonás első tünete a remegés, az illető úgy csapkod, ahogy egy felmérgesített pulyka. Innen az elnevezés.

11. rész

Hazamentem Mátétól reggel, és pokolian szarul éreztem magamat Ádám miatt.
Próbáltam azt szuggerálni, hogy nem bánatos vagyok, hanem baromi dühös, de nem jött össze a dolog. Mikor eszembe jutott, rögtön rám tört a gyilkos sírás. Akárhogy is vesszük, marha szerelmes voltam Ádámba.
Máté útravalónak adott nekem egy rakás füvet, mert mondtam neki, hogy nem jövök egy pár napig a városba. Marha rendes volt velem. Totál atyáskodóra vette a figurát, de valahogy nem bántam a dolgot.
Otthon elviselhetetlen volt a hangulat.
Anyámmal szó szerint olyan baromságokon vesztünk össze, hogy Zimány Linda magyar Britney Spearsként, vagy Paris Hiltonként futott-e be.
Apámmal jó rég nem beszéltem már rendesen. Vele ez volt a lényeg, hogy elkerüljem a balhét. Minden marhaságára rábólintottam, közben szartam az egészre. Igyekeztem nem mellre szívni, mert tudtam, hogy akkor még jobban becsavarodok. Ennek ellenére nem mindig sikerült a lazaság. Akkor elbújtam valahová, és a hajamat tépve bőgtem ki magam, hogy hasonlítani tudjak egy emberre. Iszonyatos baromságokat tudott kitalálni, teljesíthetetlen, és ellenmondásos mércéket állított fel. A kompromisszumot hírből sem ismerte, iszonyú agresszív, és hirtelen haragú volt. Soha nem ütött meg, de nekem a puszta jelenléte elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, megfulladok
A testvéreimmel nem volt különösebb személyes kapcsolatom, öreganyám elől meg egyenesen menekültem. Tipikus rosszindulatú vénasszony, aki mindenkit szapul, és a szüleim ellen irányuló áskálódással percek alatt az idegösszeroppanás széléig ki tudott csinálni.
De mégis, inkább elviseltem őket, minthogy a banda szeme elé kerüljek egy ekkora megaláztatás után.
Életemben nem tekertem annyi joitot, mint akkor.
Jeges teát ittam jointtal, és nem találtam a helyemet.
Volt még otthon nyugtatóm, de nem kívántam. Sőt, egyenesen undorodtam tőle. A leépült agyamban is leesett a tantusz, hogy gyógyszertúladagolásom lett. Egyetlen pirula sem ment le  a torkomon, hogy egy kicsit hangulatba hozzam magamat. Amit megpróbáltam, rögtön elkezdtem hányni.
A joint nem volt rám olyan hatással, mint pár hónapja, pedig napi három-négy cigit csináltam. Többet azért nem akartam, mert spórolni akartam a cuccal, plusz  féltem, hogy anyámék esetleg észreveszik rajtam.
A szintetikus kábítószer, mint az extasy, az amphetamin, vagy a speed egyrészt nálunk nem volt divat, másrészt meg próbáltam ugyan, de annyira meggyötörte a májamat, hogy napokig görcsöltem, és be is sárgultam tőle. Egyszer felszívtam egy csik kokaint is. A kaland vége az lett, hogy összeokádtam magamat, és vérző orral elájultam, aztán megint napokig használhatatlan voltam. Igaz, hogy maga a flash*, amit adni tudott, hihetetlen jó volt. Istencsászárnőnek érzetem magamat tőle, végtelenül erősnek, vonzónak, és szartam a világra. Viszont az a halálfélelem, amit átéltem, mikor elkezdett a szer hatása gyengülni, az a szorongás, és rosszullét, amit kiváltott, nem állt arányban a pozitív élménnyel, amit adni tudott.
A hallucinogén dolgokkal, mint az LSD nagyon nem jöttem ki jól. Volt egy-két jó élményem, de nekem többnyire horror lett a dologból. Mindenfelé levágott véres kezek nyúltak felém a falból, és meg akartak fojtani. Bár hihetetlen, de az ember agya ilyenkor blokkolódik, és nem fogja fel, hogy ez csak egy horror flash. Szóval az LSD-vel is rendesen befürödtem.
Ilyen nagyon szuper dolgokon járt a kicsi fejem. Eddig megzabáltam minden drogot, végigpróbáltam mindent. Mindegy volt, csak legyek fent, ne gondolkodjak, és felejtsem el ezt a tetű világot.
És basszus... egyszerűen nem volt olyan környékbeli drogpiacon kapható cucc, amivel be tudtam volna nyomni magamat. Valamennyire szinten tartottam magam a fűvel, de szombat estére az is elfogyott.
Ott álltam, kb 2 éve előszőr majdnem totál tisztán, és nem tudtam, mi a francot csinálhatnék.
Ideges voltam, kattogtam, és iszonyatos módon kellett valami, mert úgy éreztem felrobbanok.
Már Ádámot is leszartam: erősebb volt a szerelmi bánatnál is az érzés, hogy be akarok tépni. Csak tippem sem volt, hogy mi az, ami jó lenne.
Az idegességtől egyszer csak kegyetlen módon elkezdtem köhögni. Szabályos köhögőgörcsöt kaptam. Kiszáradt a torkom meg a szám, mégis teli voltam nyállal. Valami fehér habot köpködtem, és minél inkább vissza akartam nyelni a nyálamat, annál jobban köhögtem. Végül rohantam a vécére, és elkezdtem kegyetlenül hányni.
Rájöttem, hogy nem mehet tovább ez így. Be kell tolnom valamit, mert meghalok.
Összeszedtem magamat, elkészültem, és elindultam a városba.
Felültem a buszra, elkezdett görcsölni a fejem, és rámtört a para. Úgy éreztem, hogy mindenki belém lát az utasok közül, mindenki tudja, hogy milyen undorító gondolataim vannak. Hogy egy senkiházi narkós vagyok, aki meg van veszve valamiért, ami elűzi a démonjait.
Leszálltam a buszról, és képtelen voltam tovább menni.
A buszmegálló mellett van egy csomó utcafrontos polgári ház, az egyiknek a lépcsőjére csöveltem le.
Megbabonázva bámultam a tornacipőm orrát, hogy legalább koncentráljak már valamire. Úgy éreztem, hogy felrobban a fejem. Kiment belőle minden gondolat.
Jártányi erőt sem éreztem magamban, pedig tudtam, hogy meg kell keresnem a fiúkat, mert rohadtul nincs semmi lóvém, és tarhálnom kell tőlük cuccot.
Gyűlöltem tarhálni, de valahogy mindig akadt valaki, aki megosztotta velem a szerét. Ebben rohadt nagy szerencsém volt.
Elszívtam egy cigarettát. Akkora slukkokat szívtam belőle, hogy majd' behorpadt a halántékom.
Baromi kiakasztott csajnak éreztem magamat. Rozzant múmia vagy, Minea, gondoltam.
A cigi után összeszedtem magamat, és elindultam a Lyuk felé, ami a legdurvább állapotomban is 10 percre volt a buszmegállótól.
A Lyukkal szemben volt egy hivalatosan pizzéria, gyakorlatilag meg lebuj kocsma, ahová mindenféle agresszív alkoholisták jártak. Nem szerettem őket, folyamatosan ordítottak utánam undorító obszcénségokat.
Mentem át az úton a zebrán, és akkor láttam, hogy Dani meg Tibi a Lyuk mellett állnak a sarkon, és valamin nagyon vitatkoztak.
Megörültem neki, talán annyira, mint még soha sem. Elindultam feléjük.




*Flash: Angol szó, szó szerinti jelentése csobbanás. Drogos szlengben: a kábítószer hatása, amely drogonként változó.

10. rész

Csörgött a telefonom.
Meg sem néztem ki az, csak felvettem.
-Igen?
-Szia Kislány! Merre vagy?- kérdezte Máté.
-Hallod öreg... hagyjál már békén!- azzal rácsaptam a telefont.
Kisvártatva eszembe jutott, hogy mekkora fasz vagyok már, mert mégiscsak tőle kaptam a cuccot, és így elküldtem a picsába.
Nagy nehezen kikerestem a telefonomból a nevét, és felhívtam.
Nem kellett Máténak különösképpen magyaráznom, tudta ő, hogy teljesen fent vagyok. Megdumáltuk, hogy eljön értem az autósiskolához, ami nem messze, a híddal szemben lévő kis utcában volt.
Nem csak azért jött nekem jól, hogy Máté felhívott, mert nem kellett egyedül botorkálnom, hanem mert elment az utolsó buszom, és valahol hunynom kellett.
Elég sokszor hunytam már nála Ádival, tudtam, hogyha megkérem, tutira egyedül is megengedi, hogy becsöveljek hozzá.
Elindultam kifelé a sétányon.
Egyik fától az a másikig, onnan egy padig, lámpaoszlopig... kapaszkodva mentem kifelé. Alig álltam a lábamon. Nem csoda: majdnem két levélnyi gyógyszer volt bennem, nem kevés alkohollal.
Baszódjon meg a rohadék Ádám, gondoltam, és próbáltam kievickélni.
Soha nem éreztem még ennyire messzinek a sétány végét. Azt hittem, meghalok, mire kiérek a végére.
A legrosszabb az volt, hogy pokolian fájt a mellkasom. Azt hittem, megszakad a szívem.
Folytak a könnyeim. Nem bőgtem, csak az erőlködéstől volt.
Leültem a lépcső aljára, ugyanis a sétányról a hídra egy baromi magas lépcsőn kellett felmenni. Tuti voltam benne, hogyha én most itt nem ülök le, meghalok a lépcső felénél.
"Na, öreglány, rendesen taccsra vágtad magad! Kell neked a karrier...",- gondoltam magamban.
Kegyetlenül felkavarodott a gyomrom, és egyszer csak elkezdtem hányni.
Megéreztem a torkomban a megemésztett gyógyszer undorító kesernyés ízét, keveredve a gyomorsavval és az olcsó pálinkás borral, és azt hittem, tényleg itt a vég.
Már régen semmi nem volt a gyomromban, de az íz undorától újra és újra görcsösen összerándult.
Ekkor vettem észre, hogy totál leokádtam a topomat.
Káromkodtam egy cifrát, amiben a mindenhatót kértem meg, hogy közösüljön néhány angyalkával, aztán feltápászkodtam, és szó szerint négykézláb kúsztam fel a lépcsőn.
Közben rándult még párat a gyomrom, de erőnek erejével tartottam vissza a gyógyszerízű hányadékot.
Iszonyatosan gusztustalan volt.
Át kellett magam verekednem az egyik forgalmas kétsávos úton, hogy bejussak a kis utcába, ahol ott parkolt már Máté.
Feltéptem az anyósülés felöli ajtót, és bemásztam a terepjáróba, ügyelve, hogy ne csesszem össze az üléshuzatot.
-Szia!- köszöntem neki.
-Merlin szakállára... Hogy nézel ki?,- nézett végig rajtam Máté.
Megrántottam a vállamat.
-Fogadok betoltad az összes gyógyszert, amit adtam neked!- mordult rám.
Elegem volt már a hülye szövegeléséből.
-Hallod haver... Ki kellene mosnom a felsőmet... nem mehetek így haza. Hunyhatok nálatok?- kérdeztem.
Tibivel lakott együtt.
-Persze! Egész nyugodtan! Engem nem zavar, ha téged nem, hogy ott csövel a fele banda,- felelte egykedvűen.
Baromira nem zavart a dolog, sőt, tök örültem neki.
Máté lakása baromira durva volt.
Ahogy az ember belépett, rögtön valami émelyítő savanyú szag csapta meg az orrát.
Ruhák, edények, szemét, kajamaradék, csikkek szanaszét, mindez olyan összevisszaságban, hogy balettlépéseket imitálva kellett átvergődni a lakáson, hogy a kedves belépő el ne essen valamiben.
-Srácok, hagytatok nekem port?-kérdezte Máté.
Ott volt Tibi, Dani, Edina, meg Anett.
Dani válaszul egy alufóliába csomagolt negyedest* nyújtott Máténak.
Totál be volt lőve mindenki, és totál lazák voltak. Meg se bámultak, amiért leokádtam a felsőmet.
Máté leült az asztalhoz egy kiszuperált székre, és meg átmentem a szobán, be a fürdőszobába.
Esélytelen volt becsukni az ajtót, ami egyébként befelé nyílt, max. ha valamivel betámasztottad belülről. El volt baszódva a zár. Nem is adtam ilyenre, hogy ajtócsukás.
Letornáztam magamról a felsőmet, ami elég nehéz volt, ha nem akartam, hogy csupa róka legyen a hajam, plusz baromira fejbevágott az a rengeteg tabletta.
megmostam az arcomat, bedugtam a mosdókagyló dugóját, és vizet engedtem bele.
Síma szappannal elkezdtem csutakolni a felsőmet, hogy kiszedjem belőle a hányásfoltot, közben néztem Mátét, ahogyan elszorítja a karját, és beszúrja az adagját.
Megint motoszkálni kezdett bennem, hogy milyen lehet az egész... Mindenki be volt lőve, kivéve engem.
Nagyon szarul éreztem magamat.
Nem csak fizikailag, hanem azért is, mert marhára kívülálló voltam.
Kiterítettem a felsőmet a fürdőszobában kifeszített szárítókötélre, levettem a tornacipőmet, fogtam egy pokrócot, leterítettem a rém büdös szőnyegre a sarokban, és hulla fáradtan lefeküdtem aludni.


*negyedes: általában egy fizikailag függő heroinista átlagos adagja, negyed gramm mennyiségű heroin

9. rész

-Megvárlak, okés?- kérdezte Máté.
Bólintottam, bár nem tudtam, hogy honnan volt benne olyan tuti, hogy hatályos időn belül ki fogok jönni, miután beszéltem Ádival.
Ne is esett le a dolog, csak utólag, annyira izgatott voltam.
Lecsörtette a pincehelység lépcsőjén, és a kanyargósan elrendezett terek között csalinkázva bementem a V.I.P.-be.
Azt hittem, hogy rosszul látok. Csak álltam földbe gyökerezve, és néztem, ahogy Ádám épp egy fekete csajjal nyalja - falja egymást.
Hirtelen nem is tudatosodtak bennem az érzelmek, csak azt vettem észre, hogy egy forró könnycsepp gördül végig az arcomon.
Ott ült mellettük Bence, Ádi legjobb barátja, aki oldalba bökte Ádit, mikor meglátott, és felém intett a fejével. Iszonyatosan megalázó volt.
"Baszki, Ádám, ez a luvnya meg mi a frászt keres itt?"- kb. ezt vettem ki a mozdulatából.
Ádám egyenesen a szemembe nézett, kicsit riadtan, de egyáltalán nem tűnt annyira zaklatottnak.
Sarkon fordultam, és elindultam kifelé, hogy megkíméljen magamat a még durvább megalázottságtól.
Ahogy szaladtam kifelé, egyszerűen belerohantam Mátéba, aki az ajtóban várt. Ahogy nekimentem, ő mindjárt úgy is maradt, és átölelt, és meg odabújtam hozzá, és elkezdtem zokogni.
-Takarodj innen!- csattant fel Máté,  és azt hittem, nekem beszél. Felemeltem a fejemet, de nem rám nézett, hanem mögém. Hátrafordultam, ő meg lassan leengedte rólam a karjait. Ott állt mögöttem Ádi.
Máté már ne is figyelt rám, csak gyilkos szemekkel nézte Ádámot.
-Takarodj innen!- mondta neki még egyszer, jég hidegen.
-De én...- kezdte.
-Mondta hogy takarodj innen, mert kettéhasítalak!- mordult rá Máté még egyszer, de ez valahogy félelmetesebb volt, mintha üvöltött volna. Most már szemben álltam Ádival, és igyekeztem atom kemény lenni, de valahogy nem tudtam a könnyeimet visszatartani.
Ádám meglepetten nézett hol rám, hol Mátéra, de aztán szó nélkül visszakotródott a Lyukba.
-Sajnálom Mínea!- mondta Máté.
-Te... te végig tudtad?- hördültem fel.
-Egy hete tudom kb. Legalább lenne ennyi esze, hogy nem a Lyukba viszi a csajt..
-Remek... Kurva fasza. Mindenki tudja, hogy meg lettem csalva, csak én nem.
-Nem, nem mindenki...
-Csak az egész banda rajtam nevet!- sírtam. Tudta, hogy már állati giccses vagyok, de marhára nem érdekel.
-Mini... senki nem nevet rajtad. Ádi egy szemét faszkalap.
-Hallod Máté... Egyedül akarok lenni.
Máté belenézett a szemembe.
-Tessék!- mondta, és a kezembe nyomott egy levél Valiumot.
-Köszi!- hebegtem.
-Nincs mit, csak okosan! És ha meguntad az egyedüllétét, hívj fel, okés?
-Aham...
Nyomott egy gyengéd puszit az arcomra, és elindult.
Csak bámultam utána, és iszonyatosan keserű voltam.
Fogalmam nem volt, hogy hová a francba is mehetnék.
Ott álltam a Lyuk előtt, szarrá csalva, bőgve, egy levél Valiummal, mint egy rakás szerencsétlenség.
Ott nem maradhattam, hát elindultam.
Arra gondolta, nincs keresnivalóm a városban, hazamegyek a picsába, de belegondoltam, és kirázott a hideg.
Céltalanul elindultam, ösztönösen a part irányába.
Úgy éreztem mindenem fáj, bár a fejemben nem igazán voltam gondoltatok.
Utolsó szemét ez az Ádi, én meg egy undorító rusnya tehén vagyok, gondoltam, és csak bőgtem. Akárhogyan is vesszük, mégis csak nagyon szerettem.
Bementem a Plus-ba, hogy vegyek egy üveg ihatatlan kannásbort.
Simán húsznak néztek a szétgyötört fejemmel, úgyhogy nem volt nehéz.
Bevettem az összes gyógyszert, ami volt, és elkezdtem piálni út közben.
A sétánynak két része volt, az egyik a Vasmacskához és a Kilátóhoz, a másik a Bagolyvárhoz vitt ki.
A vasmacskás részen szoktunk ülni, mert az a felkapottabb, én viszont a bagolyvárashoz mentem ki.
A Bagolyvár tényleg egy ilyen pici vár volt, vagy mi a franc, ilyen emlékműféle, de hogy mi célt szolgált, azt nem tudtam, igazából nem is nagyon érdekelt a dolog.
Volt neki egy elnyújtott bejárati csigalépcsője, na oda ültem le, és bámultam a parti susnyáson át a vizet.
Kezdett becsapni a sok tabletta.
Nem igazán tudtam tőle gondolkodni sem, de erre volt szükségem.
Csak szédelegtem, lebegtem, valahol a képzelet és a valóság határán.
A térdemre hajtottam a fejemet, és csak repültem egy olyan világ egén, ahol nem érhet el, és nem bánthat senki...

8. rész.

Szambáztunk kifelé az állomásra, ami a város viszonylataihoz képest nem volt közel.
Útközben csak úgy élvezetből tarháltam, cigit, meg pénzt, ezzel is kifejezve, hogy én mekkora laza csaj vagyok már.
Iszonyúan meghozta az önbizalmamat, és nagyon feldobott a tény, hogy Máté foglalkozik velem., tehát kedvel.
A városban ő volt minden fixerek császára, ugyanis ő volt a környék elosztódealere.*
Egyáltalán az is jó fejség volt tőle, hogy megtűrt engem, mint a haverja csaját, de azt hiszem, elkezdett megkedvelni.
Ahogy mentünk, útközben hozzánk csapópott egy fixer csaj, Anett, akit látásból ismertem, és Edina barátnője volt. Egész rendes csajnak tűnt.
A vécénél aztán kicsit kicsit ciki volt.
Minden tele volt csövesekkel, meg alkoholistákkal, és kegyetlen volt a bűz.
Utáltam is nagyon. Már csak azért is, mert apám is itt dolgozott, mint vonatvezető. Ennek ellenére a veszély nem állt fent, hogy lebukunk: apám kollégái nem ismertek, mert apám soha nem mutatkozott velem. Szégyenelte, hogy a lánya egy "szakadt, gusztustalan rocker."
Kicsit ciki volt, mikor az öt fixer benyomult a vécébe, én meg kint maradtam, mondván, hogy fedezek.
Kicsit rám tört az érzés, hogy én totál kívülálló vagyok, és mind emellé még eszembe jutott Ádám is.
Eddig baromi királyul fel voltam töltve, de most kezdtem leengedni.
Ennyi gyógyszertől régebben két napig be voltam tolva, most meg arra elég, hogy pár óráig laza maradjak.
Máté jött ki először a vécéből. Azt gondoltam, hogy biztosan miattam sietett a szurival, de gyorsan le is hülyéztem magamat. Egy ilyen extra menő fixer miattam sietne, mikor ott van a többi fixer... ugyan már...
-Hallod Máté... Kicsit kimegyek, okés?- mondtam, és már fojtogatta a sírás a torkomat.
Nem vártam meg, hogy Máté feleljen, kirohantam a vonatkertbe, az állomás előtti beparkosított részre, az évszázados platánfák közé.

Elkezdtem bőgi. Nem akartam Máté és a banda előtt sírni, valahogy borzalmasan égőnek találtam. Kint álltam egy egyik platán mögött, nekidőlve a törzsének, és sírtam, mint a záporeső.
Hülye, hülye, hülye fasz Ádám.
Egyszer csak valaki gyengéden hozzáért a vállamhoz. Majdnem szívbajt kaptam.
Máté állt mellettem, és felém nyújtott egy zsebkendőt.
Köszönettel elvettem, és megtöröltem a szememet, meg kifújtam az orromat. Szerettem volna abbahagyni a giccses bőgést, de nem tudtam, csak még jobban sírtam.

Máté adott még egy zsepit, aztán még egyet, én meg csak sírtam.
-Ez kurva égő!- hüppögtem végül.
-Nem, Mini, nem az,- felelte mosolyogva, és megcirógatta az arcomat.
Halványan elmosolyodtam, de inkább csak azért, hogy leplezzem a zavaromat.
-Gyere, menjünk vissza!- mondta, mikor abbahagytam a sírást.
-Nem akarok... ez tök égő... Meg akarom keresni Ádámot.
-Okés!- felelte.
Megfogta a kezemet, és elindult velem.
Értetlenkedve néztem rá.
-Hová megyünk?- kérdeztem.
-Megkeressük Ádámot!- felelte.
Elképedtem kicsit, és meglepve néztem rá.
-Tudod, hogy hol van most?- kérdezte tőlem.
-A Lyukban asszem...
Elindultunk a Lyuk felé.
-Mínea... Hallod... Tuti, hogy jó neked Ádámmal?- kérdezte.
Összeráncoltam a homlokomat.
-Hát... szeretem nagyon, meg egy ideje együtt vagyunk...- feleltem.
-Szerintem nem érdemel meg téged,- jelentette ki.
-Máté...Ádi a haverod, plusz el tudom dönteni, hogy mit akarok,- mondtam szelíden. Nem akartam megsérteni.
Nem is felelt semmit, csak elengedte a kezemet, és némán mentünk tovább a Lyuk felé...


elosztódealer: egy adott kisvárosi vonzáskörzetben, nagyvárosi kerületben tevékenykedik.
Olyan drogárus, aki a drogfutárok segítségével a közvetlenül nagy drogbárókról szerzett drogot az adott területen"teríti" , tehát minden kisdealer, utcai árus (nepper) tőle veszi meg, és csak ezután kerül a fogyasztókhoz.
A folyamat tehát: drogbáró ---> furár ---> elosztódealer ---> kisdealer---> nepperek

7. rész

A következő héten keddig kb. használhatatlan voltam.
Fetrengtem egész nap, egyik lemezt a másik után cserélgettem a lemezjátszómban.
Számítógépet csak az iskolában, esetleg a könyvtárban használtam, otthon szó sem lehetett róla. Nem engedhettük meg, hogy ilyenünk legyen otthon.
Kikapcsoltam a telefonomat, és le volt szarva minden.
Azt gondoltam, ha Ádi meg akar keresni, akkor keressen meg de hogy én fel nem hívom, az tuti. Pár saroknyira lakik. Jöjjön át.
De Ádi nem keresett. Sem hétfőn, sem kedden.
Totál be voltam lazulva a hétvége után, baromi kellemes feelingem volt, de ez valahogy elbaszta a kedvemet, meg a szájízemet. Végül is úgy le voltam tompulva, hogy bár iszonyú módon szerelmes voltam Ádiba, nem nagyon tudott meghatni az egész. Felőlem aztán azt csinál amit akar. Hülye nagyképű fixer.
Viszont kicsit felkavarodtam.
Máté miatt. Etalon volt számomra, és olyan jól esett tőle az a kis figyelmeskedés... Mintha valami sztár ereszkedett volna le hozzám.
Gyerekesnek és butának éreztem magamat.
Szerda este már nem bírtam tovább.
Kiment belőlem a hasis hatása, már nem voltam nyugis, és belassult.
Apám épp nem volt otthon így nem okozott nagyobb problémát, hogy lelépjek.
Izgága voltam, és nyugtalan, ezért bevettem öt szem Xanaxot, meg három Seduxent, és hogy tutira megcsapjon, felhúztam hozzá három felesnyi 70 fokos házipálinkát.
Egy fekete szakadt neccharisnyát, tornacipőt, egy fekete bársony miniszoknyát, szegecses övet, és egy fekete topot viseltem, aminek a háta fuhl csipke volt.
Kifésültem a hajamat, és a szokásos motoroskendővel hátrafogtam, és kihúztam a szememet.
Egyedül szállatam le a buszról, és megindultam a Lyukba. Totál nem érdekelt semmi, nyugodt voltam, boldog, és halálian fel voltam töltve.
A kocsma előtt ott állt Árpi, Ádi egyik haverja.
-Szia Mini! De csini vagy!- köszönt vidáman. Látszott, hogy ő is halálian fel van töltve.
-Szia! Köszike! Nem láttad valahol Ádit?- kérdeztem.
-Ja, de, lent van a V.I.P.-ben.
-Többiek?- kérdeztem.
-Itt senki nincsen.
-Hallod Árpi... megtennél nekem egy szívességet?- kérdeztem.
-Neked, baba, bármit!- mosolygott.
-Megemlítenéd Ádinak, hogy itt voltam? Nem mondd meg, hogy kerestem, csak annyit mondj neki, hogy taliztunk. Tudod, fasírtban vagyunk, és...
-És érdekel, hogy megkeres-e,- fejezte be helyettem a mondatot.
Pirulva bólintottam.
-Köszike.
-Nincs mit! És most hová mész?- kérdezte.
-Mátét keresem... illetve a bandát!- habogtam.
-Szerintem a Parkban vannak. Razzia van a Parton. Óvatosan, okés?
-Okés, drága. Köszi szépen! Szia!
-Szia!
Elindultam a Park felé.
Útközben kapcsoltam csak be a mobilomat, és rögtön kaptam a hívásértesítő sms-eket.
Hívott az egyik barátnőm, Cinti, hívott egyszer apám, és azt hittem, rosszul leszek: 14 nem fogadott hívásom volt Mátétól.
Ádi egyszer sem hívott.
A tornacipőm gumitalpa jellegzetes súrlódó hangot adott ki, ahogy a késő délutáni városban claptattam lefelé a Parkhoz.
Baromi jó feelingem volt, amin csodálkoztam is, hiszen most derült ki, hogy Ádám nélkülem jár ki a városba, és még csak nem is keresett, miután ott hagyott a Parton.
Az egész város nem volt túl nagy, 15 perc alatt  leértem a Parkba.
Gyönyörű hely volt.
Kis színes járólapos utak, tarka virágágyások, játszótér, minden gyönyörűen gondozva.
Volt a Parkban egy mesterséges domb, aminek az oldalában sárga műtéglával, és járólappal kirakva lépcsők futottak fel a tetejére. Így nem is gazán tudom felidézni, de 3-5 magas méter lehetett a domb, és olyan meredek, hogy csak lépcsőn lehetett felmenni.

A Park a dombról

A Park közepén egy állati magas oszlop állt, valami emlékmű féleség.

Ennek ez emlékműnek nagy, és és magas beton talapzata volt, ami kinyúlt a meredek domb széléig.

A talapzat szélén ültek a fiúk, és lógatták a lábukat a semmibe.
Mikor megláttak, hogy vágok át a Parkon, elkezdtek vadul integetni, én meg nem álltam ki, hogy laza csaj maradjak, vigyorogtam, mintha karácsony lenne, és kisgyerek lennék.
Felmentem a lépcsőn, felkapaszkodtam a szobor talapzatra, és sorra megöleltem, és megpusziltam mindenkit.

A domb, és az oszlop. Remélem kivehető...

Ott volt Máté, Dani, Tibi, és Edina, aki Tibi húga.

-Hát Ádámot hol hagytad?- kérdezte Dani.

Vettem egy nagy levegőt, és elmeséltem az egész vasárnap esti kalandunkat.
És azóta sem keresett, Mimi?- kérdezte Máté ledöbbenve.
Megráztam a fejemet.
Máté gyengéden megölelt, mintha a húga vagy a lánya lennék, de engem ettől az öleléstől kirázott a hideg.
-Nem megyünk partra?- kérdezte Tibi, miközben a kezembe nyomta a boroskólás üveget.
-Razzia van. Semmi esetre sem!- feleltem.
-Komoly?
-Aham. Árpi mondta.
Mindenki vágott egy pofát. Árpi igazi hantagép volt, de ilyenekben nam hazudott. Hogyha porról volt szó, Árpi is teljesen bezsongott.
Igazság szerint nem csak a razzia miatt nem akartam a Parkból megpattannni, hanem azért is , mert Ádi már elvileg tudja, hogy itt vagyok.
-Szerintem maradjuk itt!- mondtam, miután visszaadtam Tibinek a hordóízű boroskólát.
-Nem lehet. Kell egy hely, ahol belőjük magunkat. Itt nem lehet!- nyafajgott Edina. Hihetetlen affektáló stílusa  volt.
Vágtam egy pofát. Máskor nem mertem velük, fixerekkel flegmázni, de most valahogy úgy fel voltam töltve, hogy ez sem nagyon érdekelt.
-Jól van akkor. szerintem menjünk ki a vasútállomásra, okés?- indítványoztam.
-Miért pont oda?- értetlenkedett Edina. Felfújtam a pofámat.

-Azért, drágám, mert ha a Parton razzia van, akkor száz, hogy a B-ben is lesz. A Lyuk laza hely, de ha észreveszik, hogy ott lövöd be magadat, rád hívják a zsarukat. A vonatállomás retyójában a kutya nem fog téged igazoltatni, és szerintem arra, hogy a karodba spricceld azt a szart, több, mint megfelelő.

Nem tudom, honnan szedtem a bátorságot, hogy leugassam Edinát.
Arra számítottan, hogy Tibi rögtön felpofoz a húga miatt. De a fiúk csak bámultak rám.
Nem tehetek róla, nem szerettem Edinát.
Egyrészt, deszka vékony volt, se melle, se feneke, és szőke haja volt.
Én a narkózás ellenére is egy eléggé ducika, sötét hajú csaj voltam, és mindig olyan akartam lenni, mint ő.
Ráadásul az egész csaj olyan émelyítően kényeskedő, és nyafka volt, hogy az tarthatatlan.
Holt nyugis voltam, és tudtam, hogyha most visszaszól, egyszerűen megtépem.
-Nyomás!- mondta Máté mindenféle extra hozzáfűzés nélkül. Odaállt mellém, és mi ketten vezetve a sort, megindultunk a vasútállomás felé.

Az oszlop, és a talapzat közelről

6. rész.

Elszívtuk a cigit, aztán csak azt vettem észre, hogy a buszon ülünk, és megyünk a városba.
Az jármű egy réges régi sárga Ikarus busz volt, ami borzalmasan rázott. Az jutott eszembe, hogy egy konzervdobozban ülök, ami egy mami bevásárló szatyrában van, és kegyetlenül rázkódik. Ezen elkezdtem nevetni, és előadtam Ádinak, aki szintén elkezdett nevetni.
Végignéztem a nyomorult kispolgárokon, akik valószínűleg éppen melóba mennek, vagy onnan haza. Istenem, milyen nyomorult életük lehet,- gondoltam. Nem is tudják, mi az az élet, milyen élni...
Mikor leszálltunk, összefutottunk a pályaudvaron két sráccal. Ádi ismerte őket. Elkezdtem velük ökörködni, baromi laza, és jó fej fazonok voltak.
Lementünk velük a Partra.
Leültem a fűbe, és a felhúzott térdemre támasztottam a fejemet. Bámultam a naplementét, és élveztem a kisimult lelkem féktelen boldogságát.
Semmi nem érdekelt, kiléptem a jelenből, eltemettem a múltat, és nem foglalkoztam a jövővel.
A nyári este levegője, és a fűszálak gyengéden simogatták a bőrömet.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki gyengéden a hónom alá nyúl, és elkezd felfelé húzni.
-Mini... Mini gyere velem szépen!- hallottam egy kellemes és ismerős férfihangot.
Alig tudtam állni a lábamon, de a srác erősen tartott.
-Máté... hogy a francban kerülsz ide?- kérdeztem.
-Én mikor nem vagyok itt?- kérdeztett vissza.
-Hová megyünk?-kérdeztem.
-Hozzám!- felelte.
-És hol van Ádám?- kérdeztem.
-Ádám?- kérdezte Máté
Kicsit kitisztult a fejem.
-Igen... Vele jöttem!- feleltem bágyadtan, és gépiesen.
-Nem tudom, hogy hol van... Nem is láttam erre.
-De basszus! Vele jöttem be!- méltatlankodtam.
-Okés... semmi baj. Hazaviszlek, mert nagyon szarul nézel ki, és alszol egyet, okés, baba?
Nem feleltem, csak elkezdtem zokogni.
Hogy a picsában lehet Ádám? Miért hagyott itt?
Azt vettem észre, hogy már lassan-lassan szürkül.
-Máté... hallod... mennyi az idő?- kérdeztem
-Kilenc óra!- felelte.
-Jézus... mióta ülök itt a Parton?- kérdeztem.
-Fogalmam sincsen. Csak erre lófráltam, hátha találok valami ismerőst, és itt ültél. Aztán szóltam hozzád, nem szóltál vissza, és gondoltam, hogy gáz van.
-De basszus... és lejöttem két fazonnal, meg Ádival ide... aztán leültem a fűbe és... és... ,- megrettentem,- basszus, Máté, én semmire nem emlékszem!
Máté rám meredt.
-Mit toltál be?- kérdezte.
-Semmit csak... csak hasist.- feleltem.
-Akkor ne csodáld!- felelte.
-De hát soha nem lett bajom a fűtől!- képedtem el.
Máté elmosolyodott.
-Minike... figyelj rám... a helyzet az, hogy a hasis a vadkender nőivarú virága. Mi általában, mint füvet, a hímivarú növényt szívjuk. Szóval a hasisban. vagyis a nőivarú növényben többször annyi a THC*, mint a síma fűben. Érted?
Fülig elvörösödtem.
-Nem tudtam...- makogtam.

Máté tovább mosolygott.
-Semmi baj. Ezt igen kevesen tudják.
-Máté... Hallod... Nem vinnél inkább haza?- kérdezte, tőle.
-Tuti hogy jobban szeretnél hazamenni?- kérdezte lágyan. Nem nagyon szokott velem így beszélni, ezért elpirultam.
-Jól vagyok, köszönöm!
-Okés. Akkor hazaviszlek!- felelte.
Kisétáltunk a sétány elejére, ahol Máté a kocsit hagyta.
Kicsit szédelegtem, de nem volt különösebb bajom.
Máté kinyitotta kenem sz ajtót, és gyengéden besegített a magas terepjáróba.
-Mindened megvan?- kérdezte.
-Ühüm...-morogtam. Fájt a torkom. Nagyon.
Bekötöttem magamat, és elindultunk. Biztonságban éreztem magamat.
A városból kifelé menet Máté megállt a benzinkútnál, de nem tankolni, hanem bement a shopba.
Egy üveg vízzel jött vissza és a kezembe nyomta.
-Tessék!- nyomta a kezembe.
Meglepve néztem rá.
-Igyál, mert ki fogsz száradni!- mondta kedvesen.
-Köszönöm szépen!- pirultam.
Az út további részében nem is szóltunk semmit sem egymáshoz.
Máté megállt a házunktól kicsit leljebb.
Megköszöntem a fuvart, és kiszálltam a kocsiból.
-Mínea!- szólt utánam Máté. Meglepetten fordultam hátra.
-Igen?
-Vigyázz magadra, jó?
Mosolyogva bólintottam, és elindultam haza.
Lezuhanyoztam, és elfeküdtem az ágyamban.
Teljesen megrettentem.
Hiába is próbáltam, nem emlékeztem semmire sem. Eszembe jutott, hogy felhívjam Ádit, de aztán elhessegettem a gondolatot. Ő hagyott ott engem a Parton. Arra még emlékeztem, hogy vele mentem le.
Kicsit haragudtam rá, de tudtam, hogy valószínűleg ő is totál be volt állva.
Viszont Máté viselkedése meglepett. Soha nem volt velem ilyen... hogy is mondjam... gyengéd.
Totál össze voltam zavarodva. Talán a drogtól nem volt világos, hogy miért hagyott ott Ádi egyedül a parton, és mért volt Máté ilyen jó fej velem.


*THC ( tetrahidrokannabinol): Az indiai vadkender (fű) hatóanyaga.

5. rész

-Kicsim... Mondd el, mi a baj, légyszíves!- kérlelt Ádám.
Egy zsebkendőt nyújtott felém, megtöröltem a szemem, kifújtam az orrom, és összeszedtem magamat.
-Ádi... Én eddig úgy gondoltam, hogy a heroin a legmocskosabb szer a világon. Inkább felakasztom magamat, minthogy egyetlen mákszemnyit is szívjak belőle. De egyszerűen érzem, hogy ti engem totál kiközösítetek a fiúkkal! Ti vagytok a fixerek*, én meg a semmiházi kis tabletta zabáló. Ha azon múlik, hogy tényleg szeress, vagy tényleg befogadjatok, akkor leszarom, adjatok nekem is!- fakadtam ki.
Ádi elkerekedett szemmel nézett rám.
-Szerelmem, teljesen falsul  látod az egészet. Egyáltalán nem...- a szavába vágtam.
-Dehogy is nem, Ádi! Ennyire nem vagyok hülye, egyszerűen érzem, hogy kilógok a sorból, érted?
Ádi nem szólt semmit sem. csak lehajtotta a fejét.
-Kérsz egy cigit?- kérdezte halkan.
-Aham...- feleltem.
Leült az asztal-ládához, a kihúzható fiókból elővette a cuccot, és elkezdett jointot tekerni.
Ezernyi gondolat jutott eszembe.
Szóval tényleg lenéznek a srácok.
Szóval nekem nincsenek is barátaim, csak megtűrnek Ádi miatt...
Meredten néztem a szerelmem kezét, ahogyan ügyes, gyakorlott mozdulatokkal sodorja a dekket, de a gondolataim máshol jártak.
Önsajnálat nem volt bennem, mert pontosan tudtam, hogy magamat hoztam ebbe a szar helyzetbe. Sírni se nagyon tudtam már. Néhány könnycseppen kívül soha nem tudtam többet sírni.
Egyszer mikor Mátéval dumáltam, azt mondta, hogy a narkósok képtelenek bárkit is igazán megkedvelni. Szerintem ez faszság. De lehet, hogy azért, mert én nem vagyok igazi narkós, nem érzem azt, amit ők. Elviekben csak a hovatartozás miatt lógnak együtt. Lehet, hogy naív vagyok, de észrevettem közöttük valami ragaszkodást, valami, szeretet foszlányt... És mindent megadtam volna, hogy én is tényleg kaphassak belőle. Aludtam rá egyet, és rájöttem a hernyót is bevállalnám érte.
Totál nem úgy éreztem a feelinget a bandában, ahogy Máté mondta.
A hernyó, a többi cucc,  és a velük kapcsolatos problémák egyszerűen összetartottak minket. Azon gondolkodtam, hogy clean** fiatalok között van-e ilyen spanság, mint nálunk. Szerintem nincsen.
Az egésznek árny oldala is volt.
A titkolózás, a cucc hajhászása, és dugdosása rendesen kiborítja az embert, és voltak pillanatok, mikor legszívesebben megöltünk volna egymást. Minden egyes utolsó mákszemnyi cuccot megosztottunk egymással, de akkor is...
-Bébi...- hallottam magam mellől Ádi hangját.
Fogalmam sem volt, mikor ült oda mellém.
Átkarolta a derekamat, és a kezembe nyomta az égő jointot.


*fixer: heroinfüggő drogos
**clean: angol szó, a jelentése tiszta. Itt a kábítószert nem fogyaszt embereket jelöli.

4.rész

A fekete, sötétített ablakos, 320as Mercedes terepjáróban ültem, jobban mondva feküdtem a hátsó ülésen.
-Csak nem fog apád rájönni, hogy lekésted a buszt!- stresszelt Ádi.
Megrántottam a vállamat.
Még mindíg totálisan be voltam tépve, és marhára nem érdelelt semmi sem.
Ádi a karjaiban tartott.
-Nem lenne jobb ötlet, hogyha nálam aludnál? Haza akarsz így menni?- kérdezte.
-Aham!- nyögtem.
Ádi felsóhajtott, de semmit nem szólt.
Máté vezetett, mint egy őrült.
Sikerült annyira elnéznünk az órát,. hogy éjfélkor indultunk el a városból, holott nekem 11-re otthon kellett volna lennem.
-Apám nem hívott még, és ez jó jel!- mondtam.
Egy két házzal leljebb álltunk meg, hogyha a szüleim esetlegesen még ébren vannak, ne vegyék észre a kocsit.
Megköszöntem Máténak a fuvart, megcsókoltam Ádit, és kiszálltam az autóból.

Megcsapott a fülledt nyár éjszakai levegő, és kicsit megszédültem.
Elindultam a ház felé, és hátul mentem be az udvarra.
A családi házunkhoz dupla porta tartozott, ami azt jelentette, hogy a mellettünk lévő telekre nem épült ház, és az is a miénk volt. A két telek között nem volt kerítés, így ha az üres telek bejáratán mentem be, anyámáék nem hallották meg a vaskapunk nyikorgását.
Bukdácsoltam le az udvaron át a ház bejáratához, ami eléggé nehéz művelet volt, de sikerült viszonylag csendesen.
Lábujjhegyen, félelemtől torkomban dobogó szívvel osontam a bejárathoz, és lenyomtam a kilincset. Már pisilnem is kellett, és kirázott a libabőr. És ha apám ébren van... Bele sem mertem gondolni.
Beosontam az előszobába, és becsuktam magam után az ajtót.
Elég nyomorultul kicsi volt a házunk, ahhoz, hogy a saját szomámba eljussak,- amit a húgommal kellett megosztanom,- át kellett mennem anyámék szobáján is.
A tornapcipőm nem csapott neszet a szőnyegen, és még a lélegzetemet is visszafolyottam.
Bejutottam a szobámba.
Fellélegeztem, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Halkan leültem az ágyam szélére.
A szomszéd ágyon a húgom szuszogott halkan.
Kóválygó fejjel, elnyújott, ügyetlen mozdulatokkal halásztam le magamról a ruhákat, míg végül zúgó fülekkel, öntudatlanul, fehérneműben feküdtem be az ágyba.

*     *     *

Másnap délben anyám keltett fel, hogy kész van az ebéd.
Rögtön a telefon után nyúltam, és hívtam Ádit, hogy jöjjön át.
Közölte, hogy nem tud, menjek én.
Szerencsére apám délután ment dolgozni, és így nem volt baj.
Pár falatnyi kaja leküzdése után, és miután apám elhúzott, lefürödtem, felvettem egy síma fekete topot, meg egy fekete forrónadrágot, felkötöztem a lábamra a sarumat, a telómat bedobtam a táskámba, és elindultam.
Három saroknyira lakott tőlem.
Zúgott a fejem, de otthon még aludni sem tudtam rendesen.
Amíg a házban kellett lennem, addig ideges voltam, feszült, és képtelen voltam bármilyen örömfoszlányra is.
Becsengettem Ádiékhoz, és az anyukája nyitott ajtót.
Mint mindíg, mondta hogy menjek fel Ádihoz, fent van a szobájában.
Felmentem az emeletre, és bekopogtam az ajtón, amin hatalmas fekete-sárga tábla hírdette: "Keep out, dranger!"
-Szabad!- szólt ki.
Ádinak haláli szobája volt.
Vajszínűre festett falnak foltokban nekiestünk anno fekete festékszóróval, fekete és vörös függönyök, fekete szőnyeg.
A berendezést egy sarokba helyezett, 10 centi vastag, fekete lepedővel borított 2x2 méteres földre helyezett szivacsmatrac,-ez szolgált ágyként,- két fekete-piros babzsákfotel,  egy öreganyáink korában használt, festéktől lecsiszolt "tulipános láda" alkotta, ami asztalként funkcionált, és egy egyik fal mellett végigvonult egy fekete szerkénysor.

Amúgy a szoba nem volt éppen kicsi, 15 négyzetméter lehetett, és ezen a pár bútoron kívül tele volt hangcuccal. Két gitár, három erőstítő, rengeteg multieffekt, torzítópedál, kábel szanaszét. Mintha egy próbateremben lettem volna.
De amit a legjobban imádtam, az a  tetőablak volt az ágy felett.
Ha éjjel egymás karjaiban aludtunk el, közben nézhettük a csillagokat.
Ádi egy fekete boxerben feküdt az ágyon.
-Szia kincsem!- köszöntem neki.
Elmosolyodott. és kinyújtva felém a kezét, visszaköszönt.
Lehuppantam mellé az ágyra, mindkét karjával körülfont, és szenvadélyesen megcsókolt.
-Cigit?- kérdezte.
Ez a kérdés a jointra vonatkozott.
-Nem, köszi!- feleltem kedvetlenül.
-Mi a baj?- kérdezte Ádi.
-Semmi!- hazudtam.
-Szerelmem...- cirógatta meg a nyakamat, mire a kezembe temettem az arcomat, és sírni kezdtem.

3.rész

Rövidet sikkantottam örömömben, mikor megláttam a három fiút, Danit, Mátét, és Tibit.
A sétánynak szinte a leges legvégén ültek, Dani kezében egy akusztikus gitár, és a Tankcsapda: Rock and Roll rugója című dalt játszotta, de mikor megláttak minket, félbehagyta a dalt.
Tibi egy viszonylag helyes, 25 éves, derékig szökésbarna hajú srác volt, nagy barna szemekkel. Az arca nem volt különösebben szép, de magas volt, jó alakkal.
Dani 17 éves, alacsony, vékony, tejfehér bőrű srác volt, baba arccal, hatalmas kék szemekkel, tejfölszőke szösz haja a válláig ért. Német nemzetiségű volt, és kicsit törve beszélte a magyart.
Máté volt a legidősebb a csapatban, 27 éves, és embertelenül helyes. Markáns férfiarc, körszakáll, meleg barna szemek. Fenékig érő haja feketére volt festve, és hajvasalóval tükör símára varázsolta.
-Halihóóóóó!- intgettem mosolyogva, és sorra megölelgettem a három srácot.
Nekem ők voltak a családom, immáron három éve.
Elég balhés arcok voltak, de szerettem őket nagyon.
-Merre jártatok? Azt hittük, nem is jöttök!- mondta Máté.
-Akadt egy kis gondom apámmal,- vetettem oda mellékesen.
-Jaaaa...-húzta el a száját.
-Megvártatok minket a cigivel?- kérdezte Ádám.
-Persze!- vigyorgott Dani,- Bencét hol hagytátok?
-Fogalmam sincsen... Voltunk Lyukban, de nem tudom, hol lehet,- felelt Ádi. Bence Ádi legjobb haverja volt.
-B.-ben megnéztétek?- kérdezte Dani.
-Dani... Bence pontosan tudja, hogy itt szoktunk tekerni. Ha akar idejön,- mondta Ádám nyugodtan.
Senki nem felelt, mindenki csak a cigit várta.
Ádám odaadta Máténak a nála lévő három gramnyi füvet.
-Tekerjek kettőt?- kérdezte Máté.
Összenézünk és bólintottunk. Hogyha két cigi meg körbe, az úgy sokkal jobb.
Rágyújtottam egy rendes cigire, és figyeltem, ahogyan Máté és Dani veszettűl elkezdik tekerni a két jointot.
Szinte egyszerre mozdult a kezük, nekem meg összefutott a nyál a számban, annyira, de annyira akartam már.
-Ha elszívtuk, mi legyen?- kérdezte Tibi.
Mindenkitől egy rém határozott vállrándtás volt a válasz.
-Visszamegyünk a Lyukba?- kérdeztem reménykedve.
Nagyon szerettem azt a helyet, a  többiek annyia nem.
-Nemár, Mini...-mondta vontatottan Ádi.
-Oké...-feleltem durcásan. Persze itt is én voltam a csaj, a kicsi... Nem nagyon figyeltek rám a fiúk. De nem csak azért.
Ekkortájt tört be a környékünkre a heroin. Neveztük sokféleképp: H, hernyó, hercsi, herka, herkules...
A heroin a legveszélyesebb drog a világon. Ha valaki rááll, akkor azzal bezárul az ördögi kör, ez a drogos karrier utolsó állomása.
Persze ezt akkoriban nem így fogtuk fel, se a többiek, se én.
Heroinozni menő dolog volt, laza, és kemény.
A négy fiú akkor már régen csinálta. Én majréztam tőle.
Egy adag negyed gramból állt, és az egy egy negyed gram por került 5.000 forintba. Ez volt az egyik visszatartó erő.
A másik a félelem. Mi lesz, ha a családom észreveszi?
A hernyósok iszonyatosan leépülnek...
Sokkal jobban féltem apámtól, mint a haláltól.
Egyébként minden megettem, amit elém raktak: altatók, nyugtatók, serkentők, antidepresszánsok, LSD, speed, extasy, és rengeteg fű. Mindegy, csak ne lagyak magamnál...
A kokain nálunk nem volt divat, a mi környékünkön az valamiért discodrognak tartották, holott nem kifejezetten az. Mi, rockerek nem használtunk.
Szóval nem csak a női mivoltom, és a korom miatt voltam én a bandában a kicsi, hanem mert miért magyarázok én kis pirulanyelegető-fűszívogató a hernyósoknak.
Persze a tágabb baráti körünkben voltak olyanok, akik nem hernyóztak, de ebben a kis körben én voltam az egyetlen. Szerettek engem, de előszőr csak Ádi miatt fogadtak be.
Kész lett a joint, és a fiúk meggyújtották mindkettőt.
Megcsapott az illata, az a jellegzetes vaníliás égett növényszag...
Majd meghaltam.
Odaért hozzám az egyik cigi. Beleszívtam a papírból csavart füstszűrőbe, és marni kezdte a torkomat a jellegzetes íze... Nem tudom mihez hasonlítani. Mint mikor az ember valami förtelmes gyógyteát iszik... Mégis imádtam ezt az ízt.
Eltompultak az érzékeim, kellemesen bágyadt lettem, szinte súlytalan.
Kifújtam a gőzt, átadtam magamat a nyuginak, a pillanatnak. A fények és a színek összemosódtak, és minden gyönyörű lett...
A fejemben enyhe nyomást éreztem, a szívem vadul kalapált,  a szám kiszáradt, de még ez sem volt számomra kellemetlen.
-Halljátok... nem megyünk le a B.-be?- kérdezte Máté.
-Dede... Menjünk le!- felete Tibi gyorsan, a fiúk meg bólogattak.
Felőlem a kénköves pokolba is mehettünk volna, annyira fent voltam, hogy az nem emberi.
Ádám kezét fogva mentem végig a sétányon, onnan fel a városba.
A B. szerencsére csak 5 perc sétára volt a Part végétől, nem kellett sokat a forgalomban mászkálni.
Lementünk a kocsma lépcsőjén, és amint beléptünk, valaki kegyetlenül elkezdett üvöltözni:
-Mínea! Ádám! Gyertek, üljetek le!
Összenéztem Ádival.
Ádival fél éve voltam együtt, viszont már lassan két éve alkottunk egy igen egyszerű duót: ő gitározott, én énekeltem, és egyszerűen imádtak minket az emberek.
Ötösben leültünk az egyik asztalhoz, és rögtön elkezdtek nekünk odakiabálni, hogy játszunk valamit.
Ádival persze igyekeztünk teljesen közömbösek maradni, de azért hízott a májunk rendesen.
Mintha nagyon ellenünkre lenne a dolog, Ádi elővette a tokjából a hangszerét, és az egész rockkocsma örömére játszani kezdtünk...

Diamond Blogger.

Kedves olvasóim!

Talán kicsit korai, de igen megtisztelő, hogy Cicus nevű olvasómtól kaptam egy Diamnd Blogger díjat.

Az ő blogja:

http://www.afclovestory.blogzona.hu/

Kedves Cicus, nagyon szépen köszönöm a megtiszteltetést.
Igyekszem a díjnak megfelelően működni ezentúl (is).

Három egyszerű szabálya van a díjnak:

1. Kirakom a szabályokat és betartom

2. A díjat elfogadom

3. tovább kell adni!!

Tehát szeretném tovább adni néhány, általam érdemesnek tartott bloggernek:

Cicus: http://afclovestory.blogzona.hu/
SweetCandy: http://afcsztori.blogzona.hu/

Miss Murdet: http://jennyslife.blogzona.hu/

Nici: http://www.afc-stories-for-us.blogspot.com/
Tina: http://lehetszerelemis.blogzona.hu/
Maxi: http://macobirodalma.tumblr.com/

Blood97: http://zurosszerelem.blogzona.hu/

igoB: http://afctortenet.blogzona.hu/ 

Köszönöm, hogy ennyien olvastok, és hogy erőt adtok a folytatáshoz!

Minden jót!


Ui.: Ne haragudjatok, valami baj van a szerkesztőmmel, nem tudom, miért csúsznak szét a sorok... A szerkesztőben nem így néz ki. :$

2. rész

Húsz perces buszozás után beértünk a városba. Nem volt egy hatalmas, vagy lehetőségekkel teli, de mi, alapvetően falusi származású gyerekek szerettünk ide járni.
Kb. 40.000 főt számlált a város, a faluban pont tizedennyien laktunk.
Ádám kezét fogva, szökdécseltem a flaszteron, és magamba szívtam a város levegőjét, ami a gondtalanságot, a repülést, a boldogságot jelentette számomra.
-Jó látni, hogy örülsz!- mondta Ádi.
-Melletted nem tudok nem örülni,- feleltem.
Ádi rámmosolygott.
-Lemenjünk a Lyukba, vagy szeretnél rögtön a Partra menni?
A Lyuk a kedvenc szórakozóhelyünk volt, a Part pedig a város melletti folyó partján lévő sétányt jelentette.
Ezeken a helyeken kívül jártunk még a B.-be is, ami inkább a szívemhez nőtt, mint a Lyuk, de a B. kisebb volt, és nem volt temrekre osztott, mint a Lyuk.
Mindkettő egy pincekocsma volt, büdös, bevakolatlan. A Lyuk négy részből, plusz emeleti koncertteremből, a B. pedig két részből. A Lyuk VIP terme volt az általános tartózkodási helyünk.
-Hm... nézzünk le a Lyukba egy sörre, oké?- mondtam, Ádi pedíg bólintott. Ez a mondat rendszerint azt jelentette, hogy lemegyünk, beülünk a V.I.P. terembe egy sörrel, és ha van társaság, tovább maradunk, hogyha nem, akkor megyünk tovább a Partra. Ha ott sincs senki, akkor irány a B.
Nagyon ritkán lógtunk a Kertben, ami egy miniatűr park volt játszótérrel a városközpontban.
Marha sötét volt, és megcsapott a dohos pinceszag. Csattogtunk lefelé a lépcsőn, és már kihallatszott a rockerek zsivalya.
-Kicsim, menjünk, nézzük, meg, ki van a V.I.P-ben, okés?- monda Ádám.
-Rendben!- feleltem. Láttam rajta, hogy nem nagyon fűlik a foga a Lyukhoz.
Benéztünk a V.I.P.-be, de senki nem volt bent, aki nekünk érdekes, így rögtön távoztunk is.
Kicsit sajnáltam, mert nekem a Lyuk olyan volt, mint az otthonom. 13 éves korom óta jártam oda, amit eléggé  sok időnek éreztem akkor. Öt hónap volt még hátra a 16. születésnapomig, Ádi pedig nem rég töltötte be a 17-et.
Girbegurba kisvárosi utcákon mentünk lefelé, és továbbra is gyerekes módon szökdécselve.
-Mi lesz, ha nem lesz senki a Parton?- kérdeztem.
-Az lehetetlen,- felelt Ádám.
Lementünk a járólappal kikövezett sétányra. A vízen megcsillant a lemenő nap fénye.
Rengeteg ember volt a Parton. Ez a kis sétány maga volt a tolerancia. Rockerek, punkok, hungaristák, discosok, romák, raszták... És mindenki teljes egyetértésben, külön-külön kis klikkekben, padok köré tömörülve.
Az egész Partot belengte az alkohol, és a joint* füstjének jellegzetes illata.
Sorba köszöntek ránk az emberek, a feléről azt se tudtam, kicsoda.
Egyszer csak gitár és éneklés hangja ütötte meg a fülünket. Mosolyogva összenéztünk.
Ezek szerint valahol itt vannak a srácok.

*joint: füves cigaretta (szleng)

1. rész

-Hogy gondoltad, hogy már megint elmész itthonról?- hallottam az apám artikulálatlan kiabálását, amibe minden egyes porcikám beleremegett.
Igyekeztem keménynek látszani, mint akit nem hat meg a velőt rázó üvöltés.
Megrántottam a vállamat, és a földet néztem. Nem jött össze a keménykedés. Képtelen voltam azokba az agresszíven, már-már idegbetegen lángoló szemekbe belenézni.
-Miért mondod, hogy már megint?- kérdeztem halkan.
Apám iszonyat módon konzervatív volt, és mind emellett még idegileg sem volt nála minden rendben. Valamiért betegesen ragaszkodott hozzánk, állandóan maga mellett akart tudni engem, a két testvéremmel együtt. Pontosan ezért sok mindenből kimaradtam, és nem igazán illeszkedtem be a rendes közösségekbe. Azt se tudtam, hogy kell.
Igazából egyáltalán nem jártam el többet otthonról, mint bármelyik rendes velem egykorú gyerek, sőt, sokkal kevesebbet.
Apám nem felelt semmit sem.
-Legalább öltözz fel rendesen, a kurva életbe!-vette kicsit halkabbra a figurát, de még így is eléggé megremegtette a térdemet.
Egy szürke, gondosan megszaggatott szövetnadrág, fekete Metallica póló, tarka kockás kigombolt ing, és egy tornacipő volt rajtam. A vállamon hanyagul átvetettem a szimatszatyromat*. A homlokomon egy Harley Davidzon-os kendő tartotta a hajamat, hátul a tarkómon megkötve. Feketére volt festve, a könyökömig ért, göndör volt, és a legritkább esetben látott fésűt. A szememet vastagon kihúztam szemceruzával, és ezért is igyekeztem nem sírni, nehogy lefolyjon a rengeteg festék.
-Rendesen vagyok felöltözve. Nem lóg ki semmim a ruhámból- motyogtam.
-Jó lenne ha már abbahagynád ezt a rockeresdit. Azt hiszi minden rendes ember, hogy nincsen normális ruhád.
Visszaszóltam volna legszívesebben, hogy a rendes ember nincs begyöpösödve, és tudja, hogy egy punknak direkt szakadt a nadrágja, de nem volt tanácsos.
Csak álltam apám gyilkosan feszélyező tekintetében, remegtem, és majd" bepisiltem.
-Mikor jössz meg?- kérdezte.
Alig láthatóan fellélegeztem.
-Az utolsó busszal- feleltem őszintén.
-Rendben. Vigyázz magadra.
-Meglesz, szia!- mondtam gyorsan, még mielőtt meggondolja magát, és kikerülve őt átviharzottam az előszobán, és kimentem az udvarra. Három lépés múlva az utcán voltam, és úgy éreztem, hogy lélegzethez jutok.
Szinte repültem a buszmegállóig.
Már messziről megláttam őt.
Mint mindig, most is talpig feketébe volt öltözve. Szép metszésű, délies arca volt, hatalmas barna szemekkel. Egyetlen szépséghibája volt talán, hogy egy kocsmai verekedésben eltörték az orrát, és mivel orvos nem látta, a sérülésnek igen feltűnő nyomai maradtak.
Sötétbarna raszta haját a tarkóján összefogta, a hátán ott volt tokba cippzárolva egy fekete Fender akusztikus gitár.
Odaértem hozzá, és mindketten szélesen mosolyogva, minden szó nélkül öleltük meg egymást, és váltottunk egy futó csókot.
A mellkasába fúrtam a fejemet, és beszívtam az illatát. Lezsibbasztotta az agyamat a szerelem, és kezdtem tényleg megnyugodni.
-Baj van?- kérdezte. Izgatóan mély, reszelős hangja volt.
-A-aaa-nyögtem.
-Kiscsillag, ne engem akarj átverni, jó?- mondta gyengéden, és megsimogatta a hajamat,- Tudom, hogy nagyon kemény csaj vagy, de előttem nem kell.
-Jaj, Ádám... Csak a szokásos... Apám...-sóhajtottam.
-Mínea... attól ez még neked fáj. És szívesen meghallgatlak, te is tudod.
-Tényleg semmi baj. Örülök, hogy itt vagy, őrülök, hogy eljöhettem, felejtsük el a sok szarságot!- mondtam könnyedén, és szájon pusziltam Ádit.
Egymásra mosolyogtunk.
Jött a busz.
-Hallod, drágám...-kezdtem a mondatot.
-Szó se róla. Itt van. 3 grammnyi!- vigyorgott.
-Basszus, az nagyon sok!- kerekedtek el a szemeim, mire Ádi még jobban vigyorogni kezdett.
Felszálltunk a buszra, és elindultunk a város felé...



*A szimatszatyor a magyar hadseregben rendszeresített gázálarctáska a katonai szlengben használatos elnevezése, a rockerek kedvelt kiegészítője. (http://armyuzlet.hu/uploads/prod/01_524.jpg)